Negyvenhétezer

…imádom ezeket a ködös, párás téli estéket. Valahogy olyan megnyugtató burokba költözik az egész város, hogy olyan érzésed lesz tőle, hogy semmi baj nem érhet senkit; béke és nyugalom honol mindenütt. Még azokra a szembe jövő, szakadt emberekre is reményteljesen nézel, akiket egyébként egy átlagos…

Rettenetesen megkönnyebbültem, amikor a harmadik adag hányást ürítettem az összehugyozott budiba – szerencsére tapasztalt vagyok már az öltönyök és a nyakkendők viselésében, úgyhogy úriemberként hagytam el a helyiséget. Ez a kibaszott gagyi whiskey, csak ez lehetett az oka – röhögve folytattuk a…

Ahogy befordult a teraszról, még éreztem Vanília Kisasszonyom illatát, ahogy bársonyosan összesimult az őszi eső áztatta sárgás falevelek szellőjével. Végre igazán ősz volt. Csendesen, reményvesztetten, de mégis határozottan esett. Mintha soha nem akarna elmúlni. “Örökké nem eshet...” Az erkély…

- Toti bazmeg, neked fingod sincs a fociról bazmeg, egy kibaszott béna fasz vagy! Bazmeeeeg! - üvöltöttem, ahogy szaladt a bőrlaszti után; talán még köptem is egyet attól a rohadt erős cigitől, amit hozott.   - Tessék, piros Marbóró - kínált meg, mikor találkoztunk kora este a szokott…

"Goúden géjt" - mondtam erőltetett ámerikai akcentussal, miközben Totival szívtuk az utolsó szál cigit a lépcsőn ülve; egy slukk ide, egy oda. Csak néztünk a távolba, mintha ott rejtőzködött volna a gazdagság titka, de csak a folyó látszott - a hozzá festőien odapakolt erdős háttérrel. - Hja, az…