- Toti bazmeg, neked fingod sincs a fociról bazmeg, egy kibaszott béna fasz vagy! Bazmeeeeg! - üvöltöttem, ahogy szaladt a bőrlaszti után; talán még köptem is egyet attól a rohadt erős cigitől, amit hozott.
- Tessék, piros Marbóró - kínált meg, mikor találkoztunk kora este a szokott lépcsőnél.
- Tessék, szíjad, itt van gyújtó is: cippó; mindegyik amerikai, Öcsém! Benzines, baszod! Kurva jól keresek, itt van sör is, az is külföldi! Igyál!
Szinte megkönnyeztem - Toti jó lelkű volt mindig is, de szívből örültem, hogy talált melót és “jól keres.” ...és ezt mind velem osztotta meg, mert nem volt senkije. Halat pakolt a kikötőben, hajnali 3-kor kezdett és 12-14 órán át halas, polipos meg ilyen tengeri herkentyűs dobozokat rakodott egész nap. Büdös is volt szegény, de látva a boldogságát ez észrevehetetlen volt.
- Hetente kapok lóvét; tele vagyok öcsém, gyere igyunk egyet meg cigizzünk - tiszta Amerika! És ezt nézd...! - majd elővette az algás, vízből kihalászott szatyorból az új bőrfocit.
- A piacon vettem, két hetet melóztam érte, de ilyennel fociztak a vébén! Királyok lettünk, Öcsém!
Ezt olyan boldogan mondta, hogy egy pillanatra elfelejtettem az eddigi napjaink, elfelejtettem, hogy csak a lépcsőnk van meg az összegyűrt gagyi cigisdobozok. A köpködés, az álmodozás, és az, hogy állandóan fikázom. Talán irigykedtem is rá - igen, ez az igazság; az egyszerű csávó a sárga fogaival, azzal az idétlen vigyorral a képén: most pénzt keres - mindig is idegesített, hogy semmin nem akadt ki, nem lehetett felidegesíteni; ha mégis volt ilyen, azt is inkább megjátszott sértődöttséggel leplezte. Mindketten játszottuk a nagy “amerikai álom” hajszolót, de ő igazán lazán vette; én tényleg hajszoltam.
Két sör meg pár “piros Marbóró” után elkezdtük rugdalni a vébés lasztit, de már három perc után kiabáltam vele - egyszerűen nem képes visszarúgni azt a kibaszott labdát. Olyan luftokat rúgott, hogy már nekem fájt a térdem tőle - közben lógott a szánkból a cigi, csípte a szemünk az izzadtság meg a füst.
Egy lassan guruló passzot - ami végre a lábam felé irányította a lasztit - úgy megbikáztam, hogy kirúgtam a pályáról, ez a hülye meg felfelé nézve rohant, hogy megpróbálja leszedni.
- Toti bazmeg, neked fingod sincs a fociról bazmeg, egy kibaszott béna fasz vagy! Bazmeeeeg!
Rohantam utána, de ahogy a teherautó-sofőr félrerántotta a kormányt, én már csak a kocsi hátsó kerekéről pattantam vissza. A laszti még lassan begurult a bokorba, mikor felnéztem a kutyaszaros fűből, és ott, egy pillanat alatt megéltem “Amerika” minden jóságát és gonoszságát...
Égett gumiszag, olcsó üzemanyag, szétszóródott, összetört piros marbi, guruló sörösdobozok, vörösesre festett szotyiszemek Toti zsebéből, és a “cippó” a csatorna mellett...
És abban a pillanatban is magamat sajnáltam, mert életemben nem éreztem még magam olyan egyedül - Toti csak pár méterre volt tőlem, de úgy tűnt, hogy megtalálta saját amerikáját...
