Ahogy befordult a teraszról, még éreztem Vanília Kisasszonyom illatát, ahogy bársonyosan összesimult az őszi eső áztatta sárgás falevelek szellőjével.
Végre igazán ősz volt. Csendesen, reményvesztetten, de mégis határozottan esett. Mintha soha nem akarna elmúlni. “Örökké nem eshet...”
Az erkély korlátján lajhárként csüngve nőttek az esőcseppek és összegyűjtötték az utcai lámpák narancsos fényét, hogy aztán apró hullócsillagként vigyék tovább az őszi színjátékot.
Visszafogott koppanásuk egy-egy rövid életű izzó szavatosságának lejártát jelezték; attól hogy ősz van - a fogyasztói társadalomnak még szüksége van a folytonos megújulásra. Ebben legalább próbáljuk a természetet utánozni...
“A hullócsillag-lajhárok mindig itt lesznek” - mosolyodtam el, és az esőcsepplámpák fényénél jóízűt kortyoltam a napfény nevelte Chardonnay-ből.
